Az igazságügy a jövő szolgálatában:

 

 

tudományos és gyakorlati módszerek

 

az igazságszolgáltatás fejlesztésében

 

 

 

Az Igazságügyi Minisztérium

Igazságügyi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának

konferenciája

 

 


Az Igazságügyi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság az Igazságügyi Minisztérium igazságszolgáltatással összefüggő feladatainak ellátása során kiemelt célként fogalmazza meg az igazságszolgáltatás hatékonyabbá tételét, ezért hasznosnak tartja az e körben felvetődő problémák tudományos megvitatását. A felvetések között már most kiemelt feladatként jelentkezik a szakértői és a bírósági végrehajtási tevékenység hatékony felügyeletének kérdése, továbbá az igazságügyi hivatalok feladatainak szélesítése, szervesebb bekapcsolása az igazságszolgáltatás tágabb értelemben vett rendszerébe.

 

E célból az igazságszolgáltatás elismert, tapasztalt képviselőit, a felmerült kérdésekkel elmélyülten foglalkozó szakembereket tervez előadóként felkérni a szekcióba.

 

Az Államtitkárság ugyanakkor be szeretné mutatni a bírósági joggyakorlat alakulásának tudományos elemzésével, átfogó figyelemmel kísérésével, a tágabb értelemben vett igazságszolgáltatás eljárásai hatékonyságának javításával, az igazságügyi szervekkel, jogászi hivatásrendekkel, egyéb érintett szervekkel való együttműködéssel kapcsolatos régi-új feladatkörét a szakmai közönségnek.


A joggyakorlat és általában véve az igazságszolgáltatási rendszer működésének tudományos elemzésével hozzá kíván járulni, hogy az igazságügyi kormányzat átfogó képpel rendelkezzen e területről, az esetlegesen szükséges jogalkotói lépésekről.

 

 

 

elvĂĄlasztĂł.png

 


A program:

 

2014. november 18. (kedd)

9.00-12.45

 

IV. emelet, 423-as terem

 

 

elvĂĄlasztĂł.png

 

 

9.00-9.10

 

dr. Kaleta Gábor

sajtófőnök, Miniszteri Kabinet:

 

Köszöntő

 


elvĂĄlasztĂł.png

 

 

9.10-9.35

 

dr. Márkusfalvi-Tóth Ádám

igazságügyi szolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár:

 

Megnyitó - Bevezető előadás

 

 

elvĂĄlasztĂł.png

 


Joggyakorlat-elemzés

 

 

9.35-9.55

 

dr. Orosz Árpád  

tanácselnök, Kúria:

 

Joggyakorlat-elemezés a Kúrián a jogegységesítés szolgálatában

 

 

elvĂĄlasztĂł.png

 

 

9.55-10.15

 

dr. Virág Csaba

bíró, Országos Bírósági Hivatal:

 

Az Országos Bírósági Hivatalnak a kúriai joggyakorlat-elemzéshez kapcsolódó feladatai

 

 

elvĂĄlasztĂł.png

 

 

10.15-10.35

 

dr. Juhász Zoltán

főreferens, Igazságszolgáltatási Kapcsolatok Főosztálya:

 

Tudományos módszerek a joggyakorlat-elemző munkában

 

 

elvĂĄlasztĂł.png

 

 

10.35-11.00

 

Kávészünet

 

 

elvĂĄlasztĂł.png

 

 

Igazságügyi Hivatal

 

 

11.00-11.30

 

dr. Szeiberling Tamás

főigazgató, Igazságügyi Hivatal:

 

Egy hivatal az igazságügyért - az Igazságügyi Hivatal

 

 

elvĂĄlasztĂł.png

 


Igazságügyi szakértői tevékenység

 

 

11.30-11.50

 

dr. Tóth Kincső

tanácselnök, Kúria:

 

Szakértői bizonyítás a közigazgatási perekben

 

 

elvĂĄlasztĂł.png

 

 

11.50-12.10

 

dr. Szekér Judit

főosztályvezető, Igazságügyi Felügyeleti Főosztály:

 

Az igazságügyi szakértői tevékenység törvényességi felügyelete

 

 

elvĂĄlasztĂł.png

 

 

12.10-12.30

 

dr. Varga Éva Csilla

jogi szakreferens, Igazságszolgáltatási Kapcsolatok Főosztálya:

 

A szakértői bizonyítás neuralgikus kérdései a büntetőeljárásban – különös tekintettel a szakértői vélemények beszerzésére és értékelésére

 

 

elvĂĄlasztĂł.png

 

 

12.30-12.45

 

dr. Szabolcsi László

főosztályvezető, Igazságszolgáltatási Kapcsolatok Főosztálya:

 

Együttműködés a jogegységért – együttműködés az igazságügyért - Zárszó

 

 


 

Ügyészek Országos Egyesülete.

All right reserved